Énidő

Erika több projektben is aktívan részt vesz, legyen szó céges-, magán- vagy közügyekről. Hozzám elsősorban a saját márkájának és Énidő coaching szolgáltatásának a hivatalos weboldala miatt fordult. Egy elrontott designt kellett javítanom és egy kiforratlan koncepciót kellett megalkotnom, úgy, hogy teljesüljön az ügyfél kérése, vagyis a végeredmény önazonos legyen, valamint a weboldal betöltse a közösen meghatározott célját.

Weboldal, Tartalom
Kategória
Törköly Erika | énidő.hu
Ügyfél
2017 augusztus
Létrehozás

“Az Énidő projekten Évivel a közös munka egy igazi egymásra találás, és egymásra hangolódás volt! Nagyon nagy érték számomra, ha valaki olyannal tudok együtt dolgozni, aki ennyire érti és érzi, hogy mi a vízióm, és mi az, amit látni szeretnék, és szerintem Évi leginkább ebben különleges. Főleg, hogy azután a kivitelezés is maximális ezt tükrözte! A munkafolyamatok teljesen átláthatóak voltak, és végtelen precizitás volt jelen a részéről. Ami pedig minden várakozásomat felülmúlta, hogy mennyire proaktívan dolgozott a projektemen. Még sokkal többet is kaptam, mint amire számítottam! Hálásan köszönöm!”
Törköly Erika